SZITANYOMÁS

Szitanyomással a reklámpólóra, munkaruhára elkészítjük a cégemblémát, cégfeliratot.
A nyomat mosásálló, bármilyen alapanyagon esztétikus, tartós, színerős képet ad.

 

felhasználható a hűtőházban,

img039

 

melegebb helyzetekben,

img046

 

megelőzésre,

img065 img055

és ha megtörtént a baj.

img064 img062 img061

img066

az oldalon látható képek mind a munkaruhabolt.hu termékei, és mindnek a feliratozását

a magas minőségi követelmények miatt a spicc reklámgrafikai műhely végezte.

 

 

 

 

 

A szitanyomás rövid történeti áttekintése

A szitanyomás (filmnyomás) feltalálójáról semmit, a nyomtatás kialakulásáról pedig csak keveset tudunk. Annyi azonban megállapítható, hogy Kínában és Japánban már évszázadokkal ezelött nyomtattak textíliát sablon felhasználásával . A formát fakeretre feszített emberi hajbólkészítették, majd később selyemszálból készült a szita (és a ráragasztott rizspapírból kivágott sablonból). Az így készült formáról kisebb példányszámban többnyire textil-nyomathordozóra nyomtattak. A szitanyomás t   filmnyomás t  tehát régi időkben is alkalmazták és felhasználták a művészien festett textíliák előállításához.

Ezután az eljárás némileg feledésbe merült aszitanyomás, és Európában csak a XIX. században támadt fel újra a textiliparban, ahol is filmnyomás lett a neve. A lyoni selyemipar alkalmazta elsősorban a filmnyomás, vagyis a szitanyomás eljárását -a selyem nyomtatására, díszítésére. A közelmúlt éveiben a gépesítés és az automatizálás nagymértékben fejlődő eljárássá tette a szitanyomás technológiáját, amely így jogosan került negyedikként a korábban ismert három fő nyomtatási eljárás mellé.

A szitanyomásban a nyomóforma, azaz a nyomósablon hordozója egy szövet , ami egy finom szövésű szitaszövet, amelyet feszesen a formakeretre rögzítenek . A szita szövet nyitott szemrendszerű. A forma nyomatmentes részeit a szita felületén sablon fedi, azaz be van csukva, hogy a festék ne tudjon áthatolni rajta, míg a nyomatképet hordozó részei nyitottak, így a festék könnyedén átfolyik. A nyomtatás során a festéket egy kissé ferdén elhelyezkedő festéklehúzó kés nyomja dörzsölő-kenő mozgással a szit aszövet nyitott részén keresztül a nyomtatandó anyagra.

Szitanyomás során elsősorban olyan nyomatokat lehet előállítani, amelyek a többi eljárással csak nehezen vagy egyáltalán nem állíthatók elő. E nyomtatással lehetséges egy- és többszínű plakátok, feliratok előállítása különböző anyagokra, akár fluoreszkáló festékekkel is. Közlekedési jelzőlámpák, rádió- és műszerskálák, óraszámlapok, tapéták, valamint a vakírás nyomtatása sem jelent nehézséget. A textiliparban fény- és mosásálló dekorációs ruhaanyagokat, valamint sálakat, terítőket nyomtatnak. Ugyanígy alkalmazzák az eljárást üvegpalackok, poharak feliratozás igénye esetén is. Mivel az eljárás nem helyhez kötött, felhasználható ládák, csomagolások, kirakatüvegek, szállító gépkocsik feliratozás igénye esetén is. A különösen vastag festékréteg felhordása teszi lehetővé, hogy vékony vonalas rajzot nyomtassanak fehér festékkel fekete papírra, és a nyomat, egyetlen nyomtatási művelet útján is teljesen fedőhatású lesz a szitanyomás sal,  ami a többi nyomtatási eljárással nehezen megoldható.

A nyomatkép plasztikus hatású, így a szitanyomás a könyvkötészetben vászon és műanyag borítású könyvtáblák nyomtatására is alkalmazható.

Sok más területen is alkalmazható a szitanyomtatás, így pl. különböző készülékek gyengeáramú áramköri elemeit összekötő vezetékek nyomtatása elektromosan vezető festékkel, nyomtatott áramkörök előállítása rezezett felületű műanyag lemezen stb.

Kisebb példányszámok (10-500 példány) nyomtatása különböző anyagokra szitanyomással gazdaságos. A gyorsjáratú szitanyomó gépekkel azonban többi nyomtatási eljáráshoz hasonlóan csak a nagy példányszámok nyomtatása gazdaságos. A szitanyomó eljárás célja nem más nyomtatási eljárások kiszorítása, hanem hézagpótló feladat betöltése és a kisebb, valamint egészen kicsi példányszámok előállítási költségeinek csökkentése. Figyelemreméltó még a nyomóforma elkészítéséhez és a nyomtatáshoz szükséges viszonylag rövid idő.

A szitanyomás hátránya a nyomat viszonylag hosszú száradási ideje. A vastag festékréteg következtében a friss nyomatok nem rakhatók egymásra. Ennek következménye a viszonylag nagyobb helyigény a nyomatok szárításához. A gyorsan száradó filmnyomó festékekkel azonban a száradási idő lényegesen lerövidíthető.

(Barta Tamás: Nyomdai enciklopédia II.)

 

Kelényi Ákos elnöki tanácsadó, Magyar Nyomdász- és Papíripari Szakmai Szövetség,
Óraadó tanár, Iparmuvészeti Egyetem.

A nyomdaiparról és technológiáiról

Tisztelt olvasó!
Előző számunkban a nyomdaipar színtanának lezárását ígértem. Így itt már csak tényleg egy-két zárógondolat rögzítése szükséges. Korábban megismerkedtünk a denzitás fogalmával és mérésével, majd a színmérés elméletével dióhéjban. Nem tagadhatjuk azonban, hogy ma már a denzitás mérés a fekete-fehér képeredetik, reprodukciós filmek paramétereinek meghatározására, valamint nyomatok festék réteg vastagságának összehasonlítására szolgálhat csak. Ez utóbbinál egyszerűen azért, mert a denzitométerek beépített színszűrő koszorúi a nyomdafestékek színeivel vannak összehangolva, és így az emberi szem számára nem érzékhelyesek. Mivel azonban e mérési helyek a technológiában a megrendelő és a nyomda közvetlen kapcsolatát jelentik, megismerése az Önök számára fontos lehet.
A színmérés viszont, a számítógépes folyamatvezérlés, a színazonosság és szürke egyensúly meghatározása, valamint a szabványos nyomatminőség műszeres ellenőrzésének eszköze. Ez kulcskérdés a reklám, a címke és a csomagolóeszköz gyártás területén is. Az eszközpark a világ- és hazai piacon rendelkezésre áll. Uniós csatlakozásunk sikerének egyik feltétele, hogy ezeket beszerezzék a grafikai és reklámstúdiók, a nyomdák, használatuk ismertté és általánossá váljon, és ebben értő partner legyen a csomagolási és reklámpiac minden megrendelője.
Ennyi, – az elző folytatásokban megjelent – bevezető ismeretanyag után, (melyet remélem nem tartottak feleslegesnek) bele vághatunk a nyomdaipar fő nyomtatási eljárásainak megismerésébe. Először tekintsük át a hagyományosnak nevezhető nyomóeljárásokat, melyekkel napjainkban még a földünk nyomdaipari össztermelésének mintegy 70%-át állítják elő. Ezek a magas-, (flexó-,) a sík-, (ofszet-,) a mély-, és a szitanyomó eljárások. A digitális sokszorosítás új eljárásaira később kerítünk sort.
A magasnyomtatás a nyomdaipar legősibb eljárása, melyet Európában Gutenberg találmányaitól eredeztetünk. Szöveg nyomóformája majd ötszáz évig az ólomszedés volt. Képeit, melyek kezdetben vonalak és festékkel fedett foltok képszerű rendszeréből álltak, ma már a művészi képsokszorosító eljárások közé sorolt fametszet, linóleum- és ólommetszet segítségével állították elő. A kezdetben fekete-fehér, majd később színes árnyalatos képeket magasnyomtatással, alig több mint 120 éve tudjuk előállítani. Nyomóformái a maratott, majd vésett fém klisék. Magas nyomásnak pedig azért nevezzük, mert a szöveg és kép elemeinek – gyűjtőnéven nyomóelemeknek – síkja magasabban helyezkedik el, mint a nem nyomó elemeké. A nyomdafestékkel bevont (felhordott) nyomóelemek a rájuk préselt papíron nyomatot hoznak létre (1. ábra).
Árnyalatos képek reprodukálását – az emberi szem hibájából adódó – azon jelenség teszi lehetővé, hogy nagyon kis elemeket egymástól nagyon kis távolságra elhelyezve, azokat szemünk a fedett és nem fedett felületek arányának megfelelő árnyalatként értékeli. Ezért a hagyományos nyomtató eljárások mindegyikénél az árnylatos, (színes) képeket – később részletezett eljárásokkal – rácspontokra bontjuk.
Már itt szót kell ejtenünk a magasnyomás egy különleges ágáról, a flexográfiáról, melynek szintén közel százéves története guminyomásként, majd – az anilin színezékek feltalálásával és belőle nyomdafesték készítésével – anilinnyomásként volt ismert. Mintegy hatvan évig ez az eljárás volt a magasnyomtatás “páriája”. Nyomóformája a gumiklisé, csak a legigénytelenebb formulár nyomtatvány (belégek, számlák, nyugták) és a zsákos áru csomagolóanyagaink nyomóeljárása volt. A hatvanas évek fordulója a fotopolimer magasnyomó formák felfedezését és robbanásszeru térhódítását eredményezte. (Az ún. kemény fotopolimer nyomóformák a hagyományos magasnyomtatás életét és agóniáját hosszabbították meg mintegy 15-20 évvel.) A lágy (flexibilis) fotopolimer nyomóformák viszont az anilinnyomtatás robbanásszerű fejlődését és térhódítását eredményezték. Ezen időszaktól változott neve flexónyomtatásra. Használata kiszélesedett a nyomdatermékek más területeire is, (napilap, zsebkönyv, tapéta stb.) de igazán jelentős térhódítást a csomagolóeszköz gyártás területén ért el. Ezek közül is kiemelkedik az ún. hajlékonyfalú csomagolóeszközök nyomtatása. Otthonossá vált a nagy felbontású négy- és többszín nyomtatás területén is. Uralkodó nyomtató eljárássá válásának számos egyéb pozitív okát késobb ismerhetik meg. A 2. ábrán egy fotopolimer flexó nyomóforma részlet elektronmikroszkópos képét láthatják.
A síknyomtatás több mint kétszáz éves történetéről már korábban szóltunk. Első száz évében a litográfia vagy kőnyomtatás a képsokszorosítás ipari eljárása volt, azóta a művészi eljárások közé soroljuk. A litográfiai kőről még közvetlenül nyomtattak a papírra. Nehézkes használatát a múlt század elején előbb a cinklemez, majd alig ötven éve az alumínium lemez váltotta fel. Más, egyéb alaplemez típusokra még visszatérünk. A fém alaplemezre áttéréssel egy időben a nyomtatás módjában is változás történt. A nyomógépbe egy gumikendővel bevont közvetítő hengert is beépítettek. A nyomdafesték kép így a nyomóformáról a gumikendő közvetítésével kerül a papírra. Ezt a közvetett síknyomtatást nevezzük ofszet nyomásnak. A síknyomtatás elve azt jelenti, hogy a nyomó- és a nem nyomó elemek egy síkban helyezkednek el (3. ábra).
Az eljárás alapját az adja, hogy fizikai és kémiai eljárásokkal a nyomólemez felületén a zsíros tulajdonságú nyomdafesték felvételét biztosító zsírfogó (oleofil) felületet kell kialakítani a nyomóelemek helyén, és zsírtaszító (oleofób) felületeket a nem nyomó felületek helyén. Ez utóbbiakat tehát vízszeretővé kell tenni, mivel a vízzel nedvesített felület taszítja a zsíros tulajdonságú festéket. Mint ahogy azt a 4. ábrán láthatják, – alumínium lemez esetében – a nyomóelemeket fénymásolás útján kialakított lakk-, vagy fotopolimer réteg képezi, mely, ha csak nagyon kicsit is, de magasabb a lemez síkjánál. A habosnak látszó, de valójában rendkívüli módon felérdesített alumínium felület a vízzel jól nedvesíthető nem nyomó elemek helye.
Az ofszetnyomtatás földünk nyomdaipari össztermelésének, több mint 60%-át adja, és a legújabb kutatás-fejlesztési eredmények felhasználásával, habár lassan csökkenő arányban is, de legkeményebb versenytársa marad a feltörekvő flexográfiának és digitális sokszorosító eljárásoknak a nyomdatermék gyártás minden területén.
A mélynyomtatás a 16. század kezdetétol a 19. század végéig, mint művészi sokszorosító eljárások csokra élte virágkorát, melyek közül itt csak a rézmetszetet és a rézkarcot említem. Ipari sokszorosító eljárássá a múlt század elején fejlődött, a rácsmélynyomtatás térhódításával. Az eljárás – nevét is adó – sajátossága, hogy a nyomóelemek mélyebben helyezkednek el, mint a nem nyomó elemek (5. ábra).
A nyomtatás síkjába bemélyedő nyomóelemeket (csészéket) híg mélynyomó festék tölti ki, melyet a nyomóerő hatására a papír emel ki. Minél nagyobb köbtartalmú egy csésze, annál több festéket visz át a papírra, és ott annál sötétebb árnyalat keletkezik. A híg festék a papírba beszívódik, szétterül, (természetesen igen kis mértékben) de ennek következtében ez az egyetlen olyan hagyományos nyomtató eljárás, mely valódi árnyalatos képeket reprodukál. A csészéket elválasztó nem nyomó elemeket, a stégeket, jól láthatják a 6. ábrán, mely hagyományos rácsmélynyomó forma maratott felületének mikro felvételét mutatja. A nem nyomó felületekrol, és így a stégekről is a felesleges festéket festékkés (rákel) húzza le, a nyomtatás fázisa előtt. A mélynyomtatás a legárnyalatgazdagabb képek reprodukálására képes, a legnagyobb példányszámok előállítására alkalmas, ugyanakkor a legdrágább nyomtató eljárás. Ez utóbbi mellett, még egy hibáját meg kell említeni: a betűket is meg kell rácsozni, így szövegképe nem szép. Hazánkban a digitális vezérlésű hengervéséssel előállított ún. félautótípiai mélynyomó formakészítést alkalmazzák kizárólag, melynek sémája a 7. ábrán látható. A 8. ábrán egy véséssel előállított mélynyomóforma mikrofelvétel részletét mutatjuk be. A korábban alkalmazott mérgező és tűzveszélyes festék oldószert, a toluolt a csomagoló anyagok gyártásánál alkohol, vagy víz, mint oldószer váltotta fel.
A szitanyomtatás ősi alkalmazásáról Kínából származnak feljegyzések. Eloször emberi hajból, majd selyemszálból készült szitát használtak textíliák díszítő nyomtatására. A sablon kivágott, és a szitára ragasztott papír volt. Mai formájának kezdete, a közel kétszáz éve, a textiliparban alkalmazott filmnyomás, melyet Franciaországban szintén selyem díszítő nyomtatására használtak. A szitázás versenyképes nyomtatóeljárássá fejlődése a múlt század elejére tehető, amikor több elemi selyemszálból fonták, majd szőtték a szitát, és textilnyomás mellett grafikai nyomtatási célokra is alkalmazták. Igazi áttörést a szintetikus, egy elemi szálból szőtt (ún. monofil) szitaszövetek bevezetése jelentett. A rendkívül erős, ellenálló, kopásálló és nagyon vékony műanyag szálakból, akár 200 szál/cm sűrűségű, 365 cm szélességű és szinte korlátlan hosszúságú szita szőhető. Ez teremtette meg a többi eljárással versenyképes, egyes területeken verhetetlen előnyökkel rendelkező szitanyomtatás térhódítását.
Az eljárás hordozója maga a nyitott szemrendszerű szitaszövet, melyet feszesen formakeretre rögzítenek. A nem nyomó területeken a szitát sablon fedi. A nyomóelemek részei nyitottak. A nyomtatás során a szitanyomó festéket egy festéklehúzó kés (rákel) préseli át a szitaszövet nyitott részein, mely így a nyomat hordozóra kerül (9. ábra).
Az eljárás – hazánkban még nem igazán elismert, – de külföldön igazán nagy népszeruségét hihetetlen sokoldalúsága adja. Az alkalmazható méretek szinte korlátlanok. Az eljárás szükség esetén mobilizálható, nem helyhez kötött (járművek oldala, táblák, csomagoló eszközök stb.). Bár más nyomtató eljárásoknál kisebb árnyalati terjedelmű, de rendkívül nagy felbontású és színerejű nyomatait a papírtól a textilen keresztül az üvegig mindenre rá lehet nyomtatni. Nyomtatott festékrétege (a szitaszövet szálvastagságából is adódóan) (10. ábra) mintegy tízszerese az ofszet nyomaténak. Mivel nemcsak sík-, hanem hengerszitás nyomtatási lehetőségek is vannak, a hagyományos nyomtató eljárások közül, egyedül alkalmas palackok, poharak, ún. alakos nyomathordozók nyomtatására. Egyedülállóan sokcélú festékeivel, (UV, zománc, textil, duzzadó, fény-, hő- és színálló, lakk, arany-, ezüst fémfestékek stb.) verhetetlen sokoldalúságával. Természetesen vannak hátrányai és korlátai, melyekről később szólunk.

 

 

TAMPONNYOMÁS

Tamponnyomás

 

A tamponnyomás egy speciális mélynyomási eljárás. a klisébe a grafika szerint mélyedéseket maratunk, ez a nyomatkép. Ezeket a mélyedéseket töltjük fel tanponnyomó festékkel, majd egy sima, rugalmas anyagot a klisére rányomva az felveszi a festék egy részét, és átadja azt a nyomandó tárgyra.
A közvetítő anyagot nevezzük tamponnak,  maga a tamponnyomás innen kapta a nevét. A tamponnyomás a leginkább használt emblémázási technológia. Sima felületű műanyag-, fa, fém, bőr, és üveg tárgyakon kis méretű, nagy pontosságú, apró részleteket is visszaadó nyomtatási folyamat. A tamponnyomó gépek lehetnek egy vagy több szinüek, a nyomat igényei szerint.